EVS önkéntesként Észtországban

EVS önkénteskedni szeretnél?

Az Ökográf Egyesület EVS küldő szervezetként is tevékenykedik. Ha külföldön szeretnél önkéntesként tevékenykedni 2-12 hónapot, elmúltál 17 éves de nem vagy még 31 keress minket, segítünk!

A program Európai Unió Erasmus + programján keresztül valósul meg.

Nézd meg, hogy Bánhalmi Zsolt milyen kalandokba keveredik Észtországban, ahol 12 hónapot tölt!

Bánhalmi Zsolt beszámolója:

Negyedik hónapja vagyok az észtországi Tartu városában, ahová az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) egy sikeresen megpályázott projektjének keretében kerültem. A program lehetőséget ad számtalan európai országban önkéntes munka végzésére, hosszabb-rövidebb időtartamra szóló megbízással. Az enyém egy teljes évre szól, még nyolc hónapig végezhetem a tevékenységem ezen keretek között. Maga a tevékenység egy itteni ifjúsági központban van, a Virág Házban, észtül: Lille Maja.

Az ifjúsági központ célja, hogy az iskolás korú gyerekeknek olyan szociális közeget nyújtson, ahonnan bátran meríthetnek későbbi életük során. Kézműves foglalkozások, közös játékok, főzőklubok, különböző színjátszó projektek, informális tanulás és szocializáció, ezen foglalkozások mindegyikére van lehetőség a jól felszerelt épületben. Az én munkaköröm az említett programokba való segítségnyújtás, valamint saját főzőklub és cajón oktatás. Szerencsémre az épületet egy helyi flamenco táncstúdió is bérli, így hamar találtam lelkes ütőstanoncokat. Annyit még róluk, hogy nagyon kedvesek, nagyra értékelik a hangszeres tudást, lehetőségem volt velük utazni Oroszországba, valamint a fővárosba, Tallinba is, ahol a tavaly 25 éves észt flamenco gálaestjén játszhattam, fantasztikus élmény volt mindkét alkalom!

 A munkatársaim szintén nagyon kedvesek, soha empatikusabb közegben nem dolgoztam, erőn felül teljesítenek, mert hát igen, gyerekekkel foglalkozni sokszor fáradtságos dolog. Magáról az országról és az emberekről pár mondat erejéig: Az ország pici, kevesebb mint fél Magyarország, lakosainak száma nem éri el a másfél milliót. Minden harmadik ember orosz anyanyelvű, ők főleg a városokban élnek, a vidéki Észtország észt. Az emberek rendkívül segítőkészek, kedvesek. Kulturális sokkról nem igazán beszélhetek, több a hasonlóság, mint a különbség. Az észt ételek egyszerűek, háziasak, főleg krumpli, hús, káposzta, sárgarépa, tejtermékek. Na és a hajdina, amit nagyon megszerettem.

            Pár érdekesség:

  • A gyerekek általában nevükön nevezik a szülőket, nem apu és anyu.
  • A tél hosszú és sötét, az észtek gyakran álmodnak a napfényről (meg tudom érteni)
  • Nyelvtudásuk, az idősebbek inkább oroszul, a fiatalabbak jó része angolul remekül beszél.
  • Nem nagyon köszönnek el. Minek, pici itt minden, hamarosan úgy is találkoztok.
  • Minden pici, nagy eséllyel vannak közös ismerősök mindenkivel, nem csak városon belül.
  • A zebrán mindig elsőbbséget adnak az autósok. Nagyon megnyugtató érzés.”

20160929_141541   20160929_144530  20160918_190213

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

Create a website or blog at WordPress.com

Up ↑

%d bloggers like this: